Karnevál a jégen: Jégkarnevál, szombaton
A Jégkarnevál egyike, azoknak a rendezvényeknek, melyek nemcsak a diákoknak és fiataloknak szólnak, hanem a legkisebbeknek is. A Városi Korcsolyapályán zajló esemény programja rendszerint két részre oszlik. A délelőtt a kicsiknek, délután pedig a nagyobbaknak szól. Mondani sem kell, hogy, aki beöltözik, a karneváli korcsolyázásra az meglepetésekben részesül, valamint az egész nap zajló ügyességi vetélkedőkön ajándékokat nyerhetnek a résztvevők. A rendezvény az Udvarhelyi Fiatal Fórum és Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal közös szervezésében zajlik, február 11-én, szombaton d.e. 10 és este 9 óra között.
Add a comment
Közéleti Vándortábor - Jelentkezz!
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum – UFF és a Magyar Ifjúsági Tanács – MIT Közéleti Vándortábor című programja egy négy hétvégét felölelő, népfőiskolai (civil-közéleti iskola) keretben szervezett képzéssorozat, melyben a képzéscsomag mellett tájékoztató, felkészítő és oktató/nevelő jellegű előadások is helyet kapnak.
A négy rendezvény helyszíne Székelyudvarhely és környéke, időpontja, és a képzések/előadások kerettémái a következőek:
1. Civil szféra/társadalmi szervezetek, szervezetépítés/szervezetmenedzsment, emberi erőforrás menedzsment (Human Resources – HR), önkéntesség
Székelyudvarhely, február 17-19.
2. Kommunikáció, médiakapcsolatok, közönségkapcsolat (Public Relations – PR)
Székelyudvarhely, március 9-11.
3. Pályázatírás, projektmenedzsment, forráskutatás/forrásszerzés
Székelyudvarhely, március 30 - április 1.
4. Civil/politikai érdekképviselet, konfliktuskezelés, problémamegoldás
Szováta, április 20-22.
A képzéssorozatra előzetes jelentkezés szükséges személyesen az UFF irodában vagy levélben az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. címen, február 15-ig.
Add a commentRendhagyó Tanóra februárban is

Rendhagyó Tanórára kerül sor február 3-án, pénteken a Face Tea House-ban.
Téma: Hit vagy Tudás?
Előadó: Tófalvi Tamás, unitárius segédlelkész és vallástanár
... a tudós kiváló szakember lehet hit nélkül is, de azért mert valaki hívő, még nem hagyhatja figyelmen kívül a körülötte lévő világ tudományos tényeit...
Az előadásra a belépés nyitott és díjtalan.
Add a comment
Tevékenységeink 2011-ben
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum 2011-ben megvalósulásra került programjai, pályázatai, rendezvényei
A bővebben gombra kattintva részletesen láthatod mindazt, amit 2011-ben megvalósítottunk, megrendeztünk neked és veled.
Számítunk érdeklődésedre 2012-ben is :)
Add a commentTovábbi cikkeink...
- Mikulás szolgálat az idén is!
- X. Amatőr Színjátszó Fesztivál
- Városi Gólyabál ... határok nélkül
- Gólyabál dömping 2011
- Szabályos (meg)előzés
- Folytassuk! Színezd újra 2
- Európai Nyelvek Napja - szeptember 26.
- Az új tanévben új lendülettel indított az UFF
- Együtt a közösségért! Együtt a természetért!
- 22. Tusványos - ott találkozunk









Az erdélyi tél idén sem múlik el szikrázó stoplik, egymásnak feszülő lábszárvédők és (reméljük) hálót szaggató gólok nélkül. Büszke győztesek, sérült önérzetű vesztesek és elszánt újoncok ismét megmérkőzhetnek az Udvarhelyi Fiatal Fórum, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala által 2011. december 16-18. között Székelyudvarhelyen szervezett Erdélyi Labdarúgó Diákkupán.



